Eddigi tenyésztõi munkám során mindig komoly gondot okozott nekem, hogy mit válaszoljak azoknak az érdeklõdõknek, akik feltették a kérdést: hogyan viselkedik a /közép/schnauzer a gyerekekkel. Nem volt személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban. Azt viszont több tõlem származó kutya családjától tudtam, hogy nem teljesen sima ügy ez.

Most már azonban tapasztalom a mindennapjainkban is unokáim segítségével.

Amikor Barnus járni kezdett, hatalmas lendülettel igyekezett becserkészni a kutyákat. Meg a macskákat. Alig tudtuk megtartani, Õ sikítva nevetett, kapálózott feléjük. A felnõtt fiatal és idõsebb snacik elõbb megdöbbenve, gyanakvóan, majd szaglászva, érdeklõdve figyelték Õt. Végül lassan elfogadták hogy ez a kölyökszagú visítozó a falkába tartozik, el kell fogadni.

Már Zsófi is jár. Õ sokkal visszafogottabb mint bátyja, de nyitott. Ismerkednek egymással, és ez símábban zajlik a nyugodtabb, megfontoltabb viselkedése miatt.

Persze néhány kiskutyánk is volt. Azt láttam, hogy a kutyakölyöknek nagyon komoly szocializációs folyamaton kell átmennie ahhoz hogy ne féljen a szeleburdi, már magát „produkáló” kisgyerektõl, és a gyerek, bármilyen okosnak is gondoljuk, még nem fogja fel, hogy a kiskutyával nem lehet úgy játszani mint a plüssmacival.

A fiatal és gyermekére büszke anyuka aki snacit akar vásárolni, azt gondolja, hogy az Õ gyerekének már mindent meg lehet magyarázni. Aztán otthon néhány hét múlva látja hogy bizony a kisgyerek még csak kisgyerekül, a kölyök pedig csak kutyául tud viselkedni. Innen aztán vagy ráéreznek a szülõk a helyzet kezelésére vagy nem. És ha nem, akkor jobb esetben engem hívnak........

Nagyon fontos, hogy a szülõ ne akarjon a gyereknek venni kutyát. Akkor sem, ha a gyerek már meg tudja fogalmazni hogy kiskutyát szeretne.
A kutya nem élõ játékszer, amit, ha rosszul mûködik, félredobunk a hátsó udvarba, vagy lomtalanításkor kirakjuk.

Ha a családnak egyébként van némi érzéke az állatokhoz és a neveléshez, akkor nagyon jól ki lehet használni a kutya jelenlétét a családban a gyerekek rendhez, felelõsséghez szoktatásában.

Azért a kutya származása, az egyes vonalak különbözõsége, a tenyésztõ véleménye még segítség lehet a döntéshez. Fontos, hogy feltétlenül menjen el a család a tenyészetbe és nézze meg a szülõket, beszélgessen, érdeklõdjön az ott található kutyákról. /Én másként nem is adok el kölyköt. Egyébként is, ahol nem tudnak órákig mesélni a kutyákról és csak sablonokat hallunk, ott legyünk kétkedõek./

Szerintem a jó sorrend, hogy elõbb legyen meg a schnauzer, ha ehhez a fajtához ragaszkodnak. Neveljenek belõle megbízható és maximálisan szótfogadó kutyát, aztán jöhetnek a babák.